Az Evorai Múzeum jövőre lesz 100 éves. Az alapjait egy érsek, Frei Manuel de Cenaculo rakta le 1805-ben, aki saját személyes gyűjteményéből nyilvános eklézsiai könyvtárat hozott létre. Nagyon jóképű ember volt és 90 éves korában halt meg; a múzeum munkatársai nagy lelkesedéssel beszélnek róla mind a mai napig és szeretettel őrzik a portréját ábrázoló festményt.
Itt 1965 óta tevékenykednek önkéntesek, a kezdetek kezdetén mindenféle szervezettség nélkül. Azt követően, hogy a múzeumokért felelős állami intézet (IPM) megalkotta az önkéntes tevékenységgel kapcsolatos rendelkezéseket, megindult a szervezett formában való önkénteskedés az Almeida Alapítványon belül létrehozott Önkéntesek Bankjával együttműködésben.
Először általaban végigvezetik az új önkénteseket a kiállító tereken, majd a látogatóktól elzárt tárlókat és restaurátor műhelyeket is bemutatják nekik. Nagy meglepetésemre az önkéntesek részt vehetnek a leltári számoknak a régészeti leleleteken való rögzítésében – tehát kézbe vehetik azokat – és a biztonságos tárolóhelyük kialakításában is (ez egy dobozban vagy ládában való elhelyezést jelent praktikusan).
Két napig mi is a leltári számokat rajzoltuk rá a leletekre, vagy pontosabban lelet-töredekekre. Ez nem is olyan könnyű, mint ahogy az az első pillanatban látszott, mert nemcsak kisebb edénydarabokat, köveknek látszó leleteket, hanem egészen miniatűr cserépdarabokat is be kellett számoznunk… Ha egy leletet mondjuk 25 darabra törve ástak ki a régészek, akkor mind a 25 darab azonos számot kap, természetesen együtt tárolják őket a későbbi restaurálásukig.
Tegnap, a harmadik múzeumi önkénteskedésünk során már a leltári számmal ellátott leleteknek alakítottuk ki a tárolóhelyet; késsel kivágtuk a helyüket egy vagy több szivacslapon és újabb számozás a szivacson. Logikusnak és nagyon rendezettnek tűnt a leltározási és tárolási rendszerük.
Maria do Ceu – akinek minden szavából sugárzik, mennyire imádja a hivatását – megmutatta nekünk a textil- és a faszobor tárolóikat, kinyitott néhány kulcsra zárt fiókot is; ez ritka privilégium! Mariaval egy pillanatnak tűnt a “műszakunk”.
Éva írt már a sütiről (de még nincs feltéve), amit Maria készített sajátkezűleg: PIRUNILHA a neve;
isteni finom volt, elkértük a receptjét is, jövő héten remélem, meg is kapjuk… Ha igen, feltétlenül leírom, érdemes kipróbálni!
Este a Katedrálisban voltunk egy kóruskoncerten; 16 ember nagy varázslatra képes egy ilyen jó akusztikájú templomban! Másnap délben a tiszti klubban a mellettünk levő asztalnál ebédeltek karmesterestől Nekem csak akkor derült ki, hogy egy német kórus; könnybe lábadt a szemük, amikor megköszöntem nekik a tegnapi szép estét…
/Georgina/
