A portugál fővárosban tett látogatásaink egyikén lehetőségünk volt egy rövid betekintésre az Irmas Hospitaleiras de Sagrado Corasao de Jesus országos központjában, pontos nevén a Casa de Saude da Idania. A szervezet alapítása S. Bento Menni pap nevéhez fűződik. Madridban 1881-ben segített egy arra rászoruló betegen, aki nő lévén, nem részesülhetett a férfiaknak járó gyógykezelésben, így jött létre a segítő nővérek ma már a világ nagy részét átfogó hálózata.

Portugáliában is több mint tíz helyen vannak jelen, a központ pedig egy impozáns épületegyüttes, egy csendesebb városrészben. Közel 600 ágy és egy széles  spektrumot ellátó ambulancia van itt, gyakorlatilag egy klinika. Az osztályok szövevényes szervezését nem kellett pontosan tudnunk ahhoz, hogy lássuk, itt egy komplex gyógyító, ápoló és rehabilitációs munka folyik. Fő profil a pszichiátriai, gerontológiai és mentális gondokkal küzdő emberek ellátása, időszakos és hosszabb távú bentlakásos formában. Van egy rehabilitációs vonal is, amely segít visszatalálni a társadalom mindennap életébe.

A nővérek munkáját szakképesített alkalmazottak egészítik ki, valamint kitűnően működik egy önkéntes vonal is. Az önkéntesek, kb 30 ember, egy állandó beosztás szerinti  jelenléte nagy segítség a szakképzett személyzetnek. Egy jól működő kis közösség az önkéntesek csapata, fogadásunkra egy kisebb ünnepséget is rendeztek. Aktivitásukról is volt alkalmunk képet alkotni, egy gyors látogatással néhány osztályon, valamint egy rövid ismerkedő beszélgetés alatt. Munkájuk főként a kulturális animáció, ami azt jelenti, hogy a nap folyamán a társalgókban, vagy akár a szobákban beszélgetéseket kezdeményeznek, társasjátékokat vezetnek, sétáltatnak és más hasonló, szakképesítést nem igényelő feladatokat látnak el. Nagy szükség van a jelenlétükre, munkájuk hasznos, türelmet és empátiát igénylő feladat. A látottakból és a rövid beszélgetésből kiderült, hogy nagyon jól szervezettek az önkéntes tevékenységek,  egységesen viselt vajszínű köpenyük is megkülönbözteti   őket   az ápolást-gondozást végző szakemberek fehér munkaruhájától.

Számomra nem volt ez olyan meglepő, hisz a tordasi „Jövőt nekik is” Alapítványnál is van szerencsénk néhány olyan állandó önkéntesre számítani, akik a településen működő Értelmi Fogyatékos Otthon munkáját érdemben segítik. Van aki két évtizede, van aki csak néhány hónapja szerepel önkénteseink között. Szerencsére  egyre többen vannak azok is akik ugyan csak néhány alkalomra tudják magukat szabaddá tenni, hogy segíthessenek, de  az is felbecsülhetetlen segítség   egy táboroztatásnál, de akár egy kisebb sétánál, beszélgetésnél is.

Tordason fele akkora az intézmény mint a lisszaboni, méretét és lakói létszámát is tekintve. Az ember  hajlamos  összehasonlítani saját helyzetét a látottakkal. Nálunk is sok a jó példa, tapasztalat. Mégis, kicsit irigykedve tekintettem erre az önkéntes csapatra, mert olyan szerves részét képezik a mindennapok eseményeinek, munkájuk tiszteletnek és megbecsülésnek örvend minden irányból, hogy van még mit javítanunk munkánkon  nekünk is. A legnagyobb különbségnek egyébként, összehasonlítva a más  helyeken is működő önkéntes csoportok tevékenységével Portugáliában, azt érzem, hogy a társadalom  sokkal inkább megbecsüli, tiszteli az önkéntes tevékenységeket mint nálunk.

Mindenképpen említést tennék még arról, milyen szívélyes fogadtatásban volt részünk. A belső használatra kiadott, rendszeresen megjelenő hírlevelükben ott szerepelt néhány kedves mondat a várható látogatásunkról, alkalmi kis zenekar kellemes népzenét játszott, terített asztal várt ahol ott volt a magyar zászló, mosolygó nők és férfiak, érzékelhetően összehangolt, szervezett csapat. 

/Rita/

Mertola csodálatos régi település, mely a Rio Guadiana és mellékfolyója, a Ribeia de Oeiras közötti hegygerincen kuporog. Kicsi házak festői együttese vesz körül egy mór várat. Óriási történelmi és régészeti jelentősége van: az egész városka szabadtéri múzeum, amelynek sok történelmi emlékhelye van. Kiemelkedő a valaha mecsetként szolgált, de a 13. században újra katolikus templommá szentelt plébániatemplom, ahol az oltár mögötti mélyedésben megmaradt a Mekka irányát jelző imafülke. A plébániatemplom fölé magasodó erődítmény nagy része a 13. századból származik, ahonnan rálátni a váron kívül folyó régészeti ásatásokra.  Mertola  tehát történelmi és régészeti szempontból igen gazdag, de a lakosságot tekintve szerény méretű kisváros, miután nem nagyon van munkalehetőség a rézbányák bezárása és a kereskedelmi kikötő megszűnése miatt.

Itt  megismerhettünk egy önkéntes civil szervezetet (Nucleo de Voluntariado de Mértola), amely akár példamutató is  lehetne a szervezettsége és anyagi lehetőségei miatt. Az alapítvány és az Eugenio de Almeida Foundation nagyon jó és szoros együttműködésben áll egymással. Előadásokat szerveznek, önkénteseket koordinálnak, ha a feladat úgy kívánja.

Fernandó asszony az alapítványt azzal a céllal hozta létre, hogy segítsen a nehéz helyzetben levőkön egy szociális bolt megnyitásával, ami egyben helyet ad parányi irodájának is. Ebben a boltban lehet nagyon jó állapotban levő használt ruhát, cipőt, könyveket kapni. Műszaki segítséget is lehet igénybe venni  a több mint 40 féle műszaki eszköz kikölcsönzésével. Minden ingyenes, a hozzájuk fordulónak csak felvezetik a nevét egy listára azzal, hogy mikor, mit kért és kapott. A kölcsönözhető eszközökért sem kell fizetni, azonban 6 hónapig lehet maximum igénybe venni azokat. A bolt készletét adományozóktól, ruhagyűjtéssel szerzik be, és előzőleg átválogatják. A felesleges, nem megfelelelő minőségű ruhákat újrahasznosításra adják, mint nálunk a MÉH-nek.

A szervezetet   utóbb egy helyi vállalkozó 15 ezer euróval, továbbá 300 partner pedig minimum évi 6 euróval támogatja. A 42 regisztrált önkéntes rendszeres munkája megbízható segítség.

Később az alapítvány tevékenysége kibővült a 7 ezer lakost ellátó helyi kórház és rendelőintézetben való önkéntes tevékenységgel. Itt 10 önkéntes dolgozik az alapítványból nap mint nap. Két önkéntes a laboratóumból kijövőket kínálja vízzel, teával, aprósüteménnyel a reggeli vérvétel után. Ezt nem lehet mindenhol látni! A kórház egyházi karitász tulajdonában levő részlegében pedig 2-2 önkéntes dolgozik 9 ápolónő és 3 gyógytornász mellett. Az idősek szociális otthonában az állandó lakókkal sakkoznak, beszélgetnek az önkéntesek, ketten pedig az arra rászorulók otthoni házi ápolását látják el.

Egy önkéntes a hétköznapokon az uszodába kíséri az utolsó éves óvodásokat.

/Evy/

Prezentáció gyerekeknek és felnőtteknek

Egy általános iskolában két alkalommal egy-egy negyedikes osztálynak bemutattuk Magyarországot képekben és zenében (Zozó, Rita, Elsie). Az angolul tartott prezentációk során a gyerekek jól szórakoztak, élvezték a levetített képeket, videókat, a hagyományos népzenét, tanítottunk nekik táncokat is. A technika ördöge – és az iskola szerény informatikai felszereltsége, illetve az internet elérhetősége - azonban sok esetben megtréfált, de ez nem vette el a kedvünket. Az angol szöveg megértésében a tanárok segítettek. Ajándékba vittünk egy virtuális macskát, Karcsikát, akit nagyon megszerettek a gyerekek, majd a bemutató végén élvezettel fogyasztották el a macskanyelvet és a dunakavicsot.

  A Szenior Akadémián Georgina tartott egy szép prezentációt Magyarországról, tájakról, híres emberekről, hungarikumokról, illetve én a hazai magyar önkéntesség helyzetéről, lehetőségeiről. Ezt megelőzően a 9 éve alakult Szenior Akadémia vezetője, Maria tartott egy rövid bevezetőt az Akadémia életéről. Elmondta, hogy a céljuk a függetlenség volt, ezért az Akadémia tagjai havi díjat fizetnek, minimum 6 eurót. Kb. 400 tagjuk van. Különféle szintű nyelvi klubokat tartanak, van kézimunka klub, informatika klub, színházi csoport, TUNA akadémiai csoport, stb., meghatározott heti rend szerinti foglalkozások keretében tevékenykednek. Az előadók és a klubvezetők is mind önkéntesek. Utóbbiak felelnek a megfelelő működésért, hiszen a klub vezetője, Maria fiatal, dinamikus hölgy, aki csak havonta egyszer érhető el.

Maria szerencsésnek tarja magát és az Akadémiát, hiszen együttműködnek az Eugenio de Almeida Alapítvánnyal és az önkéntes adatbank révén helyezik el az önkénteseket. Az is kedvező számukra, hogy lévén Evora egyetemi város, a hallgatóknak is módjuk van önkéntes tapasztalatszerzésre.

Országosan 230 hasonló intézmény működik, közös, nemzeti szintű projektjeik a következők: fogyasztás, az emberek segítése; válságkezelés, a válság utóhatásai; biztonság az utakon, baleset megelőzés (ezt a kormány is támogatja); generációk együttműködése. 

A prezentációk után egy kis közös sütizésre is sor került a portugál szenior önkéntesekkel.

/Elsie/

Az ittlétünk egyik legnagyobb élményében lehetett részem: az evorai múzeum látogatást szervezett a Szenior Egyetem tagjainak az Anta Grande do Zambujeirohoz - ami Portugália leghíresebb megalitikus temetkezési helye időszámításunk előtt kb. 4000-ből - és csatlakozhattunk a társasághoz. Itt derült ki, hogy azok a leletek, amikkel a múzeumban tevékenykedtünk, az itteni ásatásokból származnak. Felmásztunk Giraldo lovag várának romjaihoz is, ahonnan elképesztően szép kilátás nyílik Valverdére es Evorára. Evorai szeniortársaink többsége is életében először járt ezeken a helyeken: örök hála Maria do Ceunak és Teresának – az evorai múzeum munkatársainak - ezért a fantasztikus délutánért!

/Georgina/

Olga Paixao érdekes előadást tartott a helyi önkormányzat egyik önkéntes projektjéről; itt ugyanis az óvodásokat és az általános iskolásokat nem az óvónők és tanítónők ebédeltetik (ők szabadok ebédidőben), hanem önkéntesek. Ezt a gyakorlatot 2007-ben vezették be és ma is működik. A városháza egyébként 36 oktatási és nevelési intézményben 2500 ebédről gondoskodik a gyerekek számára. A fő célkitűzések közé tartozik többek között a generációk közötti kapcsolatok erősítése, a felhalmozott tudás és élettapasztalat hasznosításának elősegítése.
Nyugdíjasok, diákok és aktív korú önkéntesek is részt vesznek ebben a projektben (jelenleg 18-an), akiknek minimum egy iskolaévre kell szerződést kötniük. Cserébe az önkormányzat biztosítja az önkéntesek ebédjét, biztosítását, különböző továbbképzéseket tart és gondoskodik a technikai monitoringról. Ez utóbbi évente egy értékelő megbeszélést, rendszeres látogatásokat és szükség esetén a városi tanács beavatkozását jelenti.
Velünk együtt végighallgatta az előadást két önkéntes nagymama is, akik évek óta aktív résztvevői a gyerekek ebédeltetésének. Mindegyikük az unokája miatt kapcsolódott be a programba és azután “ott ragadt”; nekem úgy tűnt, hogy minden felmerülő problémát meg tudnak oldani.
Még nem hallottam arról, hogy nálunk az önkéntesek ilyen területen is tevékenykednének, de talán itt az idő, hogy ezen is elkezdjünk gondolkodni.
Itt is nagy gond, hogy rengeteg étel megy a szemétbe az óvodákban és az iskolákban és persze szeretnének takarékoskodni. A szülők egy része nem akarja, sőt tiltakozik az ellen, hogy a csemetéjébe “beleerőltessék” a nemszeretett ételt, ugyanakkor más szülők a kicsi adagokra panaszkodnak. Persze, van repeta. Komoly dilemma ez mindenhol. De az önkormányzatnál az a vélemény közel nyolc év tapasztalatai alapján, hogy az önkéntes “nagymamák” a szeretetükkel és odafigyelésükkel ügyesen át tudják hidalni ezeket a nehézségeket is.
Evorában és általában Portugáliában az óvodákban és az általános iskolákban működő konyhák személyzete a helyi önkormányzat alkalmazásában áll; a középiskolákban viszont állami alkalmazottak dolgoznak ezen a területen.
Az óvodások és az általános iskolások étkezéséért fizetendő térítési díjat országszerte itt is a szülők anyagi helyzete határozza meg. Három kategória van: az ingyenes étkeztetés, az 50%-os és a 100%-os térítési díj. Ez utóbbi 1,46 €/nap, amely a reggeli iskolatejet és az ebédet tartalmazza (a portugál nettó átlagfizetés kb. másfélszerese a magyarországinak).

/Georgina/

Az előző bejegyzésben bemutatott vállalati társadalmi felelősségvállalási projekt bázisát mutatja be az alábbi rövid írás.

Cserecsapatunk – a Budapesten járt portugál önkéntesek és Tania kíséretében – ellátogatott Campo Maior városába, ahol fantasztikus élményekben volt részünk. Itt vált valóra Rui Nabeiro régi nagy álma, amikor létrehozta az Adega Mayorban a hatalmas kávé és borkombinátot, a Delta Café és Winary-t. Végiglátogattuk a végtelen szőlőskertekkel körülvett, hívogató táj közepén álló, a legmodernebb technikával ellátott borgazdaságot, ahol a borok tárolására a pincehőmérsékletet és páratartalmat szimuláló minimalista stílusú, impozáns épület áll rendelkezésre. Pedroval, tüneményes és lelkes fiatalember kísérőnkkel bejártuk az óriási acéltartályokkal és a francia tölgyfából készült számtalan hordóval teli termeket.

Részt vettünk egy kis borkóstolón is, ahol megízlelhettük a fantasztikusan illatos, aromás, zamatos, kiváló helyi vörösborokat.

Később átmentünk a kávébirodalomba, ahol megismertettek minket a kávé felfedezésének, termesztésének és feldolgozásának rendkívül érdekes történetével.

A hipermodern épületben elhelyezett kiállításon egy hatalmas kávépörkölő gépbe bezárva a csapatot, került sor a látványos és érzékletes bemutatóra, milyen hőfokon és sebességgel, illetve mennyi ideig folyik az aromás szemek pörkölése. Szerencsére nem volt 220 fokra állítva a hőmérő. A látogatás kávékóstolással zárult.

/Elsie/

Rui Nabeiro, miután megteremtette álmai kávé- és borbirodalmát  (Delta Café and Vinary), Portugáliában – de szinte a világon – egyedülálló vállalati társadalmi felelősségvállalási programot indított útjára. Erről a cég oktatási központjában kaptunk tájékoztatást.

A program abból áll, hogy a cég a  dolgozók gyerekei számára óvodát működtet, ahol a fenntartási költségek 75%-át a cég vállalja át, a szülők pedig a fennmaradó részhez a család teherbíró képességének arányában járulnak hozzá. Az óvoda reggel 6-tól este 6 óráig üzemel. Ebédet a közeli hotelben kapnak a gyerekek, amely szintén Nabeiro-tulajdon.

Ezen felül, a 7-16 éves iskolás korosztály számára szabadidős délutáni foglalkozásokat szerveznek, órarendi beosztás alapján. A részvétel nem kötelező, de a fantasztikusan felszerelt , minden technikai eszközzel ellátott intézményben olyan rendkívül látványos és izgalmas iteratív programokat kínálnak, amelyek közül a gyerekek szabadon választhatnak. Folyik itt festés, tudományos kísérletezés, mérések laboratoriumi körülmények között, informatika, sportélet, fotózás, filmkészítés,  hangszeren tanulás, közös zenélés (az egyik hétéves olyan dobszólót mutatott be, hogy elámultunk), stb.

Mindez rendkívül játékosan, gyerekbarát környezetben, felkészült nevelők (tutorok), esetenként meghívott művészek segítségével működik. Tehetségkutatással is foglalkoznak, képességeik szerint foglalkoztatják, terelgetik a gyerekeket. Ilyenformán összesen mintegy 150 gyerekről gondoskodnak a helyi közösség megelégedésére.

A cég két évvel ezelőtt indította el a Close to Home családsegítő pilot projektet. Ennek lényege, hogy különféle, az egész országot átfogó partnerségi hálózatok révén feltérképezik, melyek azok a családok, idős emberek, akik segítségre szorulnak, és mik az igények. A cég havi két óra munkaidőt biztosít az önkénteskedésre, amennyiben a munkatársak élni kívánnak a lehetőséggel. Az Eugenio de Almeida Alapítvány is  partner ebben a programban. Maga a gondozás lehet az idősek elkísérése az orvoshoz, gyógyszerek kiváltása, bevásárlás, takarítás, a gyerekek elhozatala a óvodából-iskolából, ha a szülő nem tud értük menni, otthoni segítés, ajándékcsomagok összeállítása és kiosztása, stb. Mérések még nem állnak rendelkezésre a tapasztalatokról, de a projektfelelős sikeresnek ítéli a kezdeményezést.

Ilyen típusú tevékenység Magyarországon is folyik, de az állami szociális ellátás részeként, a területi családsegítő központok irányításával. Ehhez kapcsolódnak az állami ellátás által nem lefedett területeken vagy párhuzmosan az alapítványok, civil szervezetek önkéntesei.  Az önkéntes tevékenység nem ilyen szervezetten, rendszeresen és az egész országra kiterjedően, hanem sporadikusan, többnyire eseti alapon történik.

/Elsie/

Az Évorai Élelmiszerbank egyetlen alkalmazottja, egyben vezetője egy matematika tanár, aki egy parányi kis irodából vezényli a munkálatokat. Számítógépen nyilvántartja a raktárkészletet, a beérkező adományokat és a kiszállításokat. A bankban nagyon sokat segítettünk a munkánkkal. Itt az adományozás útján begyűjtött  tartós élelmiszerekből termékenként egységcsomagokat készítenek, és azokat osztják szét igény szerint az arra rászoruló intézményeknek, szociális, egyházi otthonoknak. A hatalmas raktárban tartós tej, liszt, cukor, rizs, tésztafélék, bab-, kolbász és halkonzervek, keksz, olaj van rendezetten tárolva.  

Mivel az Élelmiszerbank vezetőjének nincsenek beosztottjai, az Eugenio de Almeida Alapítvány önkéntesei nyújtanak neki segítséget. Fő segítője két nyugdíjas öregúr, illetve egy munkanélküli fiatalember, akik kemény fizikai munkát végeznek nap, mint nap a csomagok összeállításával.

Naponta 20-30 komplex csomagot állítottunk össze lista szerint az adományozott nevével megjelölt raklapokra, bevásárló kocsikba. A küldemények sok esetben elérték a 120-250 kg-ot is. A raktárban amíg összeszedtünk és összeállítottunk minden csomagot, azzal az erővel egy stadiont is egy párszor körbefuthattuk volna. Nem beszélve a megmozgatott mennyiség súlyáról.

A mi csapatunkból Zozó segítsége a lehető legjobbkor jött. A hűtőházból nagyon rövid idő alatt ki kellett pakolni 2,5 tonna szilvát. Ezt nélküle nehezen tudták volna megoldani, mert eközben a raktárban sem állhatott le munka.

Hétvégén zárva van van az Élelmiszerbank, pénteken, miután minden lista ki lett ”pipálva,”  a csomagok készen várták az elszállítást, de maradt még egy kis idő hátra a munkaidőből. Nem haza mentünk, hanem megleptük őket egy kis takarítással. Rendbehoztuk az emeleten levő öltözőt, mosdót és a szerény ebédlőasztalt, felmostuk az emeleti kb. 50 négyzetméteres helyiséget és magát a földszinti raktárhelyiséget is.

Tapasztalataink szerint az itteni élelmiszerbank és az otthoni között nem sok különbség van. Talán amit ki lehetne emelni, hogy itt kevesebb az alkalmazott, mivel sokkal nagyobb részt vállalnak a munkából az önkéntesek. Mint ahogy az országban is jóval nagyobb létszámban vannak, mint nálunk, itt nagyon fejlett szinten áll az önkéntesség kultúrája. A másik érdekesség, hogy itt az adományok mellett papírgyűjtésből is növelik a bevételeket, mivel a telepük egy központi papírgyűjtőként is működik, ahová nemcsak az adományozottak vihetik az összegyűjtött papírokat, amikor mennek a csomagokért, hanem bárki, aki környezetvédő és egyben adományozni is szeretne.

/Évi, Zozó/

Első fővárosi látogatásunkba belefért egy gyors belvárosi séta, a híres Eiffel által tervezett liften felmentünk és megcsodálhattuk a város panorámáját. Majd egy séta a Sz.György várban és irány Belém, egy varázslatos hely, kisváros Lisszabon déli részén, gyakorlatilag a hatalmas város része. Az itt található Szent Jeromos kolostor és templom látványa, amit I.Manuel király építtetett Vasco da Gama tiszteletére, egyszerűen lenyűgöző. 1502-től 1572-ig épült. A templomban kapott helyet Vasco da Gama és a 16. századi költő, Luís de Camoes síremléke. A kolostor kerengőjének kőcsipkés látványát visszaadják a fényképek, de az érzést, amit a gondosan karbantartott kőfalak között éreztünk, leírhatatlan. Egyszerre felemelő, félelmetes, tiszteletet parancsolóan csodálatos... Átmentünk a 17 km hosszú, a Tejo folyón átívelő Vasco da Gama hídon és elámultunk a 2008. évi világkiállításra készült Myriad  Hotel 21. századi lenyűgöző hűvös eleganciáján.

Ha már itt jártunk, kihagyhatatlan volt a Pasteis de Belém, az 1831 óta működő cukrászda egy macskaugrásra a Kolostortól. A világhíres hely mindig tömve van, helyiek és turisták egyaránt szívesen látogatják. Nem is egyszerű helyet találni, pedig több kisebb és nagyobb terme van, egy igazi labirintus. Az utolsó terem a legnagyobb. Nem úgy van az, hogy csak úgy be lehet menni, türelemmel várni kell egy felszabaduló helyre. Az elvitelre szánt finomságokért is két kasszánál lehet sorba állni. Képzeljétek el, milyen jól mulattam, mikor láttam a kutyákat pórázon a bejáratnál, engem pedig Dulce barátnőm csak úgy egyszerűen bevihetett, mindenki kedvesen mosolygott rám.

Kis várakozás után találtunk helyet egy asztalnál, ahol gyorsan le is ültük, bevárva a többieket. Pillanatokon belül ott termett egy pincér, és rendelhettük is. Magától értetődően a híres Pastel de nata világhíres süteményt kértük, no meg az elmaradhatatlan kávét. Bekukkantottunk a konyhába, ami úgy van kialakítva, hogy a vendég az üvegfalon keresztül láthatja ott zajló folyamatokat; megérkeztek a többiek és a pincér is a rendeléssel. A sütemény forró, ropogós tésztája, a selymesen finom krém fogyasztása kulináris élmény. Frissen az igazi! Amit itt készítenek, az az eredeti és mai napig gondosan őrzött titkos recept. Hasonló van szerte az országban több helyen, kóstoltam magam is, de ilyen finomat sehol nem találni.Nem véletlenül készítenek több tízezer darabot naponta!

/Rita/

PARABÉNS LAURA!
Merthogy ma van a nagyobbik lányom szülinapja, ezzel kezdeném, gondolom, érthető.

A leves. Hát az megér egy misét. Bizonyára nemzeti specialitás lehet. Nem tudom a nevét, de nem is szeretnék mélyen elmerülni a témában. Már ha az nem elég mély, hogy minden nap ez a típus van. Az alapja valami krumplipüré krémleves, mely meg van bolondítva valami zöld, beazonosíthatatlan uszadékkal. Tudományos értekezésünk szerint ez lehet előző napról maradt saláta vagy zöldség, de akár a kertben szedett sóska, lapulevél vagy nem tudom mi, de mindig más. Egy biztos, hogy nálam a végtermék 3 nap után beállt konstans zöld színűre. Az ízéről nem nyitnék gasztronómiai blogot, de viszonyítási alapnak megjegyzem, én minden nap ecettel és sóval beízesítem, biztos, ami biztos. De a hozzákezdéshez még így is úgy rá kell hangolódnom, mint egy félmaratonra papucsban.

De ami már kezd számomra is kínossá válni a vacsoránál, az a várakozás az éppen aktuálisra. Mikor megjelenik a pincér, kezében a tállal, már nem merek ránézni a többiekre. Összeszorított szájjal várom, hátha ma más lesz. A levegő izzik, a feszültség tapintható. És amikor kiszedi az első kanállal az Erzsi tányérjába, akkor robban a puskaporos hordó, hiába a visszafojtás, feltör a röhögés belőlünk. Kicsit sajnálom már a pincéreket, de le a kalappal előttük, jól bírják a gyűrődést, haverok lettünk.

A krumplipüréleves zöld uszadékkal kompozíció hosszú távú hatásait majd csak 3 hét után otthon tudom lemérni, mert ha éjszaka Kati nemcsak a horkolás miatt bökdös, hanem mert mekegek álmomban, akkor már baj van.
Egyébként a többi fogással meg vagyok elégedve, mivel minden nap valamilyen halat vagy tengeri herkentyűt eszem, különböző módon elkészítve. És természetesen meg is dicsérem a pincérek megelégedésére.

Feliz aniversário Laura! Merthogy kétféle módon is tudom.

 
Ha más nem, a tegnapi félidős értékelő megbeszélésünk Taniaval mindnyájunkat rá kellett, hogy döbbentse; sajnos a három hétnek már a felénél tartunk, egy szempillantásnak tűnt az elmúlt tíz nap! Én még örömmel maradnék egy jó ideig, pedig rendesen elfáradok minden áldott nap…

Megígértem, hogy mesélek a kedvenc palotámról, ami az Almeida Alapítvány tulajdona és még az evoraiaknak is rejtett kincs annak ellenére, hogy az alapítvány facebook oldala rögtön a fotójával nyit. A St. Michael (vagy másik neven Basto) Palotáról még angolul is nagyon kevés info van a neten, portugálul persze több (akit érdekel: Pateo de Sao Miguel a portugál neve). A katedrálishoz közel, Evora legmagasabb pontján épült, északi oldala a várost körülölelő római kori várfal része. Az épület felújítását kb. egy éve fejezték be, most már teljes pompájában várja a látogatókat, nagy kár, hogy csak kevesen tudnak róla. A mór (pontosabban a mudejar) stílus gyönyörű példája a két ikerablaka, belül pedig nagyon szép freskók díszítik a falakat és a mennyezetet, teljesen be van rendezve, mintha most is laknának benne.

Látogató, ha Evorában jársz, ki ne hagyd ezt a gyönyörű épületet! (Csak vezetéssel látogatható és előzetesen be kell jelentkezni az Almeida Alapítványnál.)

Ma délelőtt a múzeumban önkénteskedtünk, délután pedig az alapítvány családsegítő szolgáltatásairól hallgattunk meg egy előadást. Engem mindig meglep, hogy milyen őszintén beszélnek a problémáikról is, pl. ma arról, hogy az illetékes hatóságok közötti nézeteltérések miatt milyen nehézségekkel kell szembesülniük…

Ez után a helyi anyaotthonokról volt egy tájékoztató – itt is van családon belüli erőszak! –, de személyes látogatásról szó sem lehetett, mert titkosak ezek a helyek. Itt csak hat hónapig maradhatnak az anyák a gyermekeikkel ezekben az otthonokban. Már alig álltunk a lábunkon, amikor öt után befejeztük a hivatalos programot, de szerencsére Dulce – aki járt nálunk az evorai portugál szeniorokkal tavasszal, valami egészen bűbájos személyiség – megkérdezte, tudjuk-e, hogy a portugálok mit esznek sörkorcsolyaként. A sós mogyoróra tippeltünk nem véletlenül, de nem találtuk el… Kiderült, hogy egyfajta sós vízben főzött lóbabot (TREMOCO) pattogtatnak ki a héjából, rögtön le is fotóztam. Egyébként a portugál sör sem rossz…

Este a sarki zöldséges néni - akinél a napi palack vizemet szoktam megvenni – már olyan kedves mosollyal üdvözölt, mintha ezer éve ismerne. Még beszélgettünk is, pedig egyáltalán semmit nem tudok portugálul. Egyfolytában azt érzem, hogy itt a kommunikációnak valami egészen más szintje van jelen, mint amihez mi otthon hozzászoktunk.

/Georgina/